Színterápia
A színek jelentése és gyógyító felhasználásuk lehetőségei
A színek befolyásolják hangulatunkat, érzéseinket, lelkivilágunkat. Vannak színek, amelyek természetünkhöz közelebb állnak, amiket szeretünk, és vannak, amiket elutasítunk. Ám ezek életünk során is változnak, gyerekkorunkban egész más színek a kedvenceink, mint huszonéves korunkban, sőt hangulatunktól, jelenlegi élethelyzetünktől, élményeinktől függően is pillanatonként változhat az a szín, amit a legszívesebben látunk.
A színek speciális elektromágneses rezgésükkel - hullámhosszukkal és frekvenciájukkal - jelentős befolyást gyakorolnak ránk, függetlenül attól, hogy ennek tudatában vagyunk, vagy sem, ezért gyógyításra is használhatók. A színek jellemzése alatt keretben az egyes színek gyógyító hatása szerepel.
A környezetünkben jelenlévő színek folyamatosan sugároznak, ki vagyunk téve egyrészt a természet színes jelenségeinek: a tenger és az ég kékjének, az erdők, mezők zöldjének, a kelő és a nyugvó nap változatos vörös-narancs sárga színeinek, másrészt a minket körülvevő tárgyi világ színeinek. A természetes fény összetétele napfelkelte és naplemente között folyamatosan változik. A különböző napszakokban különböző az egyes szín-összetevők aránya. Ezáltal szervezetünk a reggeli napfény hatására (mely több vörös színt tartalmaz) felélénkül, aktív működésbe kezd, míg alkonyat felé (ekkorra már az ibolyaszín dominál) megnyugszik felkészül az éjszakai pihenésre.
A színek voltaképpen a fény különböző megjelenési formái, minőségei. A Nap által sugárzott fény pedig az életet testesíti meg, hiszen hatása nélkül élet nem lehetséges.
A fény Einstein által bizonyított kettős jellegét már régen felfedezte az emberiség, legkifejezőbben a kínai Jin-Jang szimbólumban jelenik meg. A sötétség-fény ellentétpár összetartozik, és együttesen hozza létre a színek világát. Egyes színek a fényhez, más színek a sötétséghez állnak közelebb.
Bebizonyították, hogy a színes fémek és a színes környezet is az élő szervezetben kísérletileg igazolható különböző reakciókat váltanak ki. Így az ultraibolya sugarak teljesítményfokozó hatásúak. A vörös szín véráramlást fokozó hatása, a nem közvetlenül sugárzott bőrfelületeken is megnyilvánul. Számos patológiás jelenség keletkezését leírták különböző színes környezet sugárzásártalmaként.
Színterápiával kezelhetők a szervezet energia-egyensúly zavarai, és minden ebből eredő megbetegedés is. Használatával javul az ellenálló képesség, kiegyensúlyozódnak a lelki folyamatok, helyreáll az anyagcsere, oldódik a stressz. Végre megszabadulhatunk az akár évek óta kínzó allergiától, alvászavartól, hangulatváltozásoktól.
Színek:
1. Kék
A kék színből tisztaság, csendesség és hűvösség árad, harmónia, biztonság, nyugalom, a feloldódás, végtelenség érzését kelti. Betegség vagy kifáradás esetén megnő rá az igény. Pihenésre irányuló vágyat mutat.
- összehúzó, fertőtlenítő, hűtő hatású
- görcsök
- térd és boka fájdalom,
- magas vérnyomás,
- gyulladások,
- fertőzések,
- pajzsmirigy és torokbetegségek,
- hörghurut és tüdőbetegségek,
- égések, csípések,
- magas láz ellen hatásos
- megsokszorozza a kereskedelemben, vagy a kommunikáció területén dolgozó eredményét
A kék szimbolikus jelentése:
- Az égbolt, a tenger színe; a megfoghatatlanság, a végtelenség, a transzcendencia szimbóluma.
- Az intellektus, az elmélkedés, a megnyugvás kifejezője, amely a képzelet és a szürrealitás világához is kapcsolódhat.
- Az égi istenekre utalva az emberfeletti, mennyei hatalom kifejezője, ebben az értelemben a földi szenvedélyeket jelző vörös ellentéte.
- A keresztény szimbolikában az angyalok, valamint Szűz Mária színe.
- A világi uralkodók színeként hatalmuk égi eredetére utal.
- Míg a nappali ég vakító kékje maszkulin jelentésű, addig az éjszaka sötétkékje a feminin principiumra utal.
2. Zöld
A bizalom, remény, a hit, az újrakezdés színe. Új lehetőségekben gazdag jövőképet jelez. A fejlődés, megújulás, határozottság, önbizalom igényét mutatja. A kölcsönös bizalmon és szereteten alapuló kapcsolat vágyát fejezi ki.
- fertőtlenítő hatású
- általános regeneráló és frissítő hatással bír,
- harmóniateremtő és roboráló hatású,
- szívbetegségek,
- megfázások
- fejfájások,
- szembetegségek,
- fekélyek,
- érrendszeri megbetegedések esetén,
- vérkeringés esetén,
- valamint az idegrendszer harmonizálására javallott
A zöld szimbolikus jelentése:
- A tavasznak, a természet megújulásának, a növekvő életnek a kifejezője.
- Különösen az örökzöld növényekhez kötődik termékenységi és halhatatlanságot kifejező szimbolika.
- A színskála "közepén" áll, kiegészítő színe a piros, s mivel a kék és a sárga elegye, jelöli egyben a színek hármasságát. Ebből adódik kétértékűsége is: lehet a fiatalság, a remény, a boldogság, ugyanakkor a változás az átmenetiség, a féltékenység jelölője.
- Meleg és hideg, égi és földi keveréke.
- Lehet az éretlenség, a tapasztalatlanság és naivság jelképe.
- A kereszténységben a halhatatlanság, a feltámadás színe, az Erények közül a Reményé.
- Negatív jelentése: méreg, halál, a gonosz rontó ereje. A sátánt gyakran ábrázolják zöld testtel és szemmel.
3. Vörös
Melegséget, aktivitást, dinamizmust sugároz. Életerőt, bátorságot, nagy erőbedobást, vitális vágyakat, győzelemre irányuló akaratot jelez. Túlzott mértékben konfliktusérzést, türelmetlenséget, agresszióra való hajlamot mutathat.
- növeli a testhőmérsékletet, ösztönzi a vérkeringést, segíti az adrenalin képzést
- csökkenti a fáradtság érzését, krónikus betegségeket old fel
- vérszegénység,
- vastagbélgyulladás,
- krónikus megfázás (arcüreggyulladás),
- ízületi-gyulladás,
- depresszió esetén alkalmazható
- túlzott mértékben agressziót, türelmetlenséget okozhat
- segíti a szervezet méregtelenítését
A vörös szimbolikus jelentése:
- Éppúgy lehet az élet, mint a halál jele; mindkét esetben a vérrel asszociálható.
- A nemiség szimbóluma, a libidó színe.
- A történelem előtti időkben a halottak mellé vörös színű port szórtak a temetkezési szertartás során. Ókori babona, hogy apotropaikus erejű, megóv a démonoktól és a veszélyektől.
- Az egyiptomiak befestették fáikat, barmaikat, vagyontárgyaikat pirosra, hogy megvédjék a tűztől és más károktól, s hogy termékenyek legyenek.
- A zsidók ajtófélfáikat az áldozati bárányok vérével festették meg, hogy megóvják házaikat a tíz csapás öldöklő angyalától.
- Görögországban vörös leplet borítottak a holtakra, ezzel jelképesen áldozattá avatták, hogy kibékülve az alvilágiakkal, lejuthasson birodalmukba.
- Az antikvitásban a szeretet, a szerelem, a szenvedély kifejezője; Rómában a menyasszony tűzpiros fátylat visel, ez a flammeum.
- Erő-, tűz- és hatalom-jelképként is szerepel.
- A zsidó és keresztény hagyományban a komolyság, a fenség színe.
- Az Újszövetségben a bűn, az engesztelés, a vezeklés és az áldozat színe.
- Negatív jelentése a testi szenvedélyek megbélyegzéséhez kapcsolódik, a skarlátvörös a "nagy babiloni parázna" színe.
- A piros lámpás házak színeként a paráznaságra utal.
- Az alkimisták kemencéjét jelképezi, valamint a "Nagy Mű" harmadik fokozatát.
- Az európai népszokásokban a húsvéti piros tojás a termékenység jelképe.
4. Sárga
Nyíltságot, örömöt, optimizmust, reményeket jelez. Vágy a boldogságra, vidámságra, nevetésre, a korlátoktól mentes szabad viselkedésre, felszabadultság érzésre, intellektuális élményekre. Kíváncsiság, érdeklődés, tudásszomj, szellemi frissesség a jellemzői a jelenlegi állapotnak.
- az emésztési folyamatokat és a vese működését serkenti
- hatásos hányinger, gyomornyálkahártya-gyulladás, fekély esetén
- a májra,
- az idegrendszerre
- a bőrre
- valamint krónikus reumára,
- étvágytalanságra,
- cukorbetegségre is kedvezően hat
- segíti a logikus gondolkodást,
- fokozza az önuralmat,
- biztonság-érzetet ad.
A sárga szimbolikus jelentése:
- Az örök fény, a felség, a hatalom kifejezője, a közvetítés jelképe emberek és istenek között.
- A világos- vagy aranysárga a hit, a jóság, az intuíció, az intellektus színe. A narancssárgába hajló sárga a Nap, a melegség szimbóluma; az isteni szeretet, a bölcsesség színe; a zöldessárgát viszont a halálhoz, az irigységhez, a hitszegéshez társították.
- A buddhizmusban a lemondás, a vágytalanság, az alázatosság, a szerzetesek színe.
- Kínában a Föld, a középpont színe. Eredetileg császári szín volt - csak annak volt szabad sárga ruhát viselnie, aki a császári családhoz tartozott -, később az előkelőség kifejezője lett.
- A keresztény hagyományban is megjelenik a sárga szín többértékűsége: lehet a szentség, a felfedett igazság kifejezője, ugyanakkor a sötétsárga az eretnekség, az árulás színe.
Forrás: http://harcoska.gportal.hu