Aromaterápia
Az aromaterápia során az energetikai és fizikai test, valamint a tudat működését harmonizáljuk és kiegyensúlyozzuk, illetve segítjük a test öngyógyító képességének kibontakozását. Az aromaterápia alkalmazható megelőzésként, de aktív gyógymódként is akut és krónikus megbetegedések esetén.
Az aromaterápia az egészséges életvitelhez szükséges alternatív terápiák egyikét jelenti, amellyel fokozhatjuk a megfelelő légzés, táplálkozás, méregtelenítés, mozgás és a pihenés vagy relaxáció, esetleg meditáció hatásait. Fizikai testünkön túl az aromaterápia további finomanyagi testeinkre is hat, sőt kifejezetten hatékonyan méregteleníthetjük, kezelhetjük vele mind az érzelmeinket, mind a gondolatainkat. Informatikailag, energetikailag tisztít és gyógyít, emiatt alkalmazását nem szájon át javasoljuk, hanem elsősorban aromalámpában, vagy egyéb módon történő belégzés, masszázs, borogatás és fürdő formájában.
A fizikai tudomány kimondja, hogy az ember elektromos rezgésszáma, azaz frekvenciája egyben az egészségi állapotát is kifejezi. Az emberi test átlagos, nappali, egészséges frekvenciája 62-72 MHz között van. A rezgésszám csökkenésével az immunrendszer veszélyeztetetté válik. A lefolytatott vizsgálatok kimutatták, hogy például a gyorséttermi ételek, vagy a levegő szennyeződéséért felelős anyagok rezgésszáma rendkívül alacsony. Az elfogyasztott vagy belélegzett anyagok közül a friss növények frekvenciája a legmagasabb, 20-25 MHz. A 100%-os növényi aromák működnek a legmagasabb frekvencián, 52-320 MHz. Így az ember által ismert anyagok közül a valódi 100%-os növényi esszenciális olajok bizonyultak a leghatékonyabbnak, annak a környezetnek a megteremtésében, amely nem kedvez a baktériumok, gombák és vírusok jelenlétének, kizárja életfeltételeiket.
Illóolaj ajánló
Allergiához: citromfű, kamilla, levendula, rózsa
Asztmához: Ánizs, boróka, borsmenta, ciprus, citrom, citromfű, erdeifenyő, eukaliptusz, kakukkfű, levendula, majoránna, mirtusz, muskotályzsálya, rozmaring, tömjén, zsálya
Bőrbetegségekhez: boróka, cédrusfa, cickafark, erdeifenyő, kakukkfű, kamilla, muskotályzsálya, pacsuli, rózsafa, zsálya
Fülfájás: bazsalikom, citrom, kamilla, levendula, mirtusz
Hörghurut: ánizs, bazsalikom, borsmenta, citrom, citromfű, erdeifenyő, eukaliptusz, levendula, narancs, rozmaring, teafa
Légúti fertőzés: borsmenta, eukaliptusz, kakukkfű, levendula, teafa
Szénanátha: borsmenta, citromfű, eukaliptusz, kamilla, levendula, teafa
A sóterápia során alkalmazott illóolajok:
Citrom:
Hatásai:
- baktériumölő,
- élénkítő,
- erősítő,
- vérnyomás szabályozó,
- nyugtató.
Használata:
Jól alkalmazható homloküregi és szájüregi gyulladásoknál, orr- fül- gégegyulladásban, kiütések pattanások esetén.
Kiváló helyiségfertőtlenítő aromalámpában párologtatva.
Citromfű
Hatásai:
- emésztési zavarokat mérséklő,
- álmatlanságot, idegességet megszüntető,
- allergia- és asztmaellenes.
Használata:
Szíverősítő és vérnyomáscsökkentő, nyugtató és egyben erősítő hatású. Izzaszt és baktériumellenes hatású. Rovarcsípésre és bőrproblémákra kenhető.
Erdeifenyő:
Hatásai:
- erős fertőtlenítő,
- erősítő,
- frissítő,
- nyákoldó, köptető,
- köhögéscsillapító.
Használata:
Minden légúti megbetegedésben hasznos. Reumás panaszok, köszvény és lábizzadás esetén fürdővízben használatos.
Figyelem! Magas vérnyomást okoz.
Eukaliptusz
Hatásai:
- fertőtlenítő,
- légzéskönnyítő,
- nyálkaoldó,
- erősítő,
- sebgyógyító, vízhajtó.
Használata:
Jól alkalmazható torokgyulladás, erős köhögés, hörghurut és asztma esetén. Légúti megbetegedésekben, valamint homlok-és arcüreggyulladásnál is hatásos. Ezen kívül idegi és fizikai kimerültségben is jótékony.
Levendula:
Hatásai:
- nyugtatató,
- fájdalomcsillapító,
- fertőtlenítő,
- vérnyomáscsökkentő.
Használata:
Oldja a belső feszültséget. Előnyös álmatlanságban és depresszióban szenvedőknél. Jó a légúti megbetegedéseknél. Magas vérnyomásra előnyös hatású. Túl nagy mennyiségben izgató hatású lehet.